Szakmai nap az Öveges Laboratóriumban
2014. május 28.

„A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban (Öveges Program)" című TÁMOP-pályázat keretében február 12-én nyitotta meg kapuit az Öveges Laboratórium a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban. Az azóta eltelt időszak tapasztalatairól is szó esett azon a nyílt napon, ahol a meghívott szakemberek személyesen győződhettek meg a laboratóriumban folyó munka hatékonyságáról.

Gyöngyösi, újpesti, kispesti, miskolci és hajdúszoboszlói iskolák, valamint az MTA Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézet képviselői kaptak meghívást a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban február óta működő Öveges Laboratórium szakmai nyílt napjára. A fizika, kémia és biológia tantárgyak élménygazdag oktatására lehetőséget adó helyiségcsoportot „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban (Öveges Program)" című TÁMOP-pályázat keretében Európai Uniós támogatás segítségével, mintegy 286 millió forint ráfordítással alakították ki. A szakmai nap vendégeit köszöntő Patkó Lajos igazgató mindenekelőtt elmondta, hogy a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Tudományos Akadémia és külső cégek támogatásával 2009-ben kémia, biológia és fizika szaktanteremet adtak át az iskolában, valamint gimnáziumi reálosztályt indítottak. Ennek a kezdeményezésnek egyfajta folytatása az Öveges Laboratórium, amelynek létrehozására a Hegyvidéki Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően kerülhetett sor. „Az Öveges program lényege, hogy megújítsa, illetve élményszerűvé tegye a természettudományos oktatást elsősorban a továbbtanulás előtt álló hetedik és nyolcadik osztályosok körében. A hangsúly az élményen van azon, hogy a biológia, a kémia és a fizika órákon megtanul elméletet kísérletezés közben a gyakorlatban is alkalmazzák a diákok” – hangsúlyozta Patkó Lajos hozzátéve, hogy jelenleg az Aranyon kívül 12 partneriskola tanulói veszik igénybe a laboratórium szolgáltatásait.

Hogy milyen lelkesedéssel és eredményességgel, arról a program résztvevői a nyílt napon maguk is meggyőződhettek, hiszen délelőtt a Városmajori Gimnázium diákjai biológiai és kémiai, míg délután a Tamási Áron Két Tannyelvű Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnáziumból érkezett osztály fizika-bemutatóórán vett részt. A gyerekek változatos kísérleteket végeztek, míg dr. Márk Géza István előadásán többek között szó esett Schrödinger macskájáról és a hullámcsomag dinamikáról, Kalmár Lajos a fehérje-biológiában végbemenő paradigmaváltásról beszélt, valamint az is kiderült, hogyan működik az Öveges Laboratóriumban felszerelt szavazórendszer.